Felfújta magát, a ganyé!

Tizenhárom éves lehettem. Nyár volt, valahol a Dunakeszi repülőtér és az alagi versenylovak kiképzőtelepe között töltöttem a legtöbb szabadidőmet. Mindenhol ott voltam, ahol ló volt – vagy legalább az ígérete. Akkoriban már volt mögöttem jó pár lovastábor, rengeteg istállómunka, és én teljes magabiztossággal hittem: tudom, mit csinálok a lóval.

Egyik nap lehetőséget kaptam, hogy egy galopplovat felszereljek és lovagoljak. Öcsi bácsi, a repülőtér Papája, és Stefi, az ügetős kolléga protekciójával kerültem oda. Rutinosan leaápoltam, majd fogtam a kiosztott nyeregalátétet, nyerget, hevedert, rámoltam a hátára, igazítottam és csatoltam, ahogy tanultam.

A ló feszülten állt, a szeme üres volt. A heveder nem ért át.
„Aha, felfújta magát” – mondtam magamban, és ösztönösen, tanult reflexből hasba térdeltem.

Nem haragból.
Nem bántásból.
Egyszerűen „így szoktuk”. Ezt láttam, ezt tanultam.
Az istállóban egy helyi dolgozó még el is ismerte: „Látom, ezt a kislányt nem kell félteni.”
Akkor ezt dicséretként éltem meg.

Ma már, ha eszembe jut ez a jelenet, összeszorul a gyomrom.
Azt is mondhatnám, szégyen.
De inkább… belátás. Felismerés.

Mert nem tudtam, hogy a ló miért reagálhat így.
Nem gondoltam, hogy esetleg a nyereg nyomhatott.
Nem tudtam, hogy a viselkedés – amire én tanult büntetéssel válaszoltam – egy fájdalomjel, reakció volt.

Senki nem beszélt akkor még arról, hogyan reagál a ló a kényelmetlen felszerelésre.
A „hevederiszonyos”, karakter jellemzőként vonult be a szótáramba.
Azt láttam: ha „ganyékodik”, keménynek kell lenni vele.
Meg se kérdőjeleztük.

Ez a történet, ez az élmény is részben hozzájárult ahhoz, hogy ma már másképp nézek a ló viselkedésére. És hogy létrejött a Lovas Ergonómia Szolgálat – a LovErSz.
Mert nem vagyunk egyedül azzal, hogy így tanultuk.

De kérdezni mindig lehet – és kell is.
Kérdezni, mielőtt reagálunk.
Figyelni, mielőtt ítélünk.

Mi itt a LovErSz-nél ebben segítünk.
Nem okosabbnak lenni. Nem jobbnak.
Csak együtt érzékenyebbé válni – a lóval, magunkkal, egymással szemben.

Ha elgondolkodtatott ez a történet,
maradj velünk. Mert pont erről lesz szó a következő webinárban is.
És mert hisszük: érteni tanulni nem szégyen – hanem bátorság.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük